Leírások-érdekességek

1. Levendula olaj alvászavarok korrigálására


Az alvászavarok és az álmatlanság viszonylag keveset kutatott terület, mégis a levendula olaj leggyakoribb alkalmazási területei közé tartozik a hétköznapokban. De vajon mit mond erről a tudomány?
Kutatások eredményei szerint az álmatlanságban szenvedőknek könnyebben sikerült álomba merülni a levendula olaj segítségével, így a levendula olaj tehát elalvás-könnyítő hatású. Azt is sikerült kimutatni, hogy a levendula olaj az alvás minőségét is javítja. A levendula olaj egyszerű belélegzése elegendő lehet elalvás előtt ahhoz, hogyan könnyebben elfogjon bennünket az álom, tovább és jobban alhassunk - tehát, ezt mutatja ki a tanulmányok többsége. A levendula olaj belélegzése helyetti alternatíva lehet még a levendula olaj esti fürdővízbe csepegtetése is.

2. Levendula olaj szorongás oldására


Több kutatás is kimutatta, hogy a levendula olaj alkalmas a szorongás oldására, a félelemérzet csökkentésére. Egy tanulmányban generalizált szorongási zavarokkal küszködő felnőtteket vizsgáltak, akik levendula olajat tartalmazó kapszulát vettek be, ami majdnem ugyanolyan hatékony szorongásoldó és antidepresszáns készítménynek bizonyult, mint a lorazepam tartalmú gyógyszer. Más kutatómunkák szerint a levendulaolaj belélegzése bizonyos speciális szituációkban is csökkenti a szorongást: ilyen helyzetek lehetnek például a várakozás egy fogorvosi váróteremben vagy a kemoterápia átvészelése daganatos megbetegedések esetén.

3. Levendula olaj hangulatjavításra


A levendulaolaj a hangulat általános értelemben vett javítására is szolgál, nemcsak a szorongás oldására. Egy tanulmányban úgy találták, hogy a levendula olaj mind a férfiak, mind a nők esetén emeli a hang magasságát, javítja a hang tónusát, amelyről a legtöbb kutató úgy gondolja, hogy a pozitív érzelmi állapot jele. Több más tanulmány pedig kimutatta, hogy az adott kutatás résztvevői jobbnak értékelték a hangulatukat a levendula olaj belégzése után. Bár a tanulmányok szerint a levendula olaj használata ugyan nem javítja a vizsgákon, teszteken nyújtott teljesítményt, a kutatások azt találták, hogy azok, akik levendulát lélegeztek be, boldogabbnak érezték magukat annak ellenére, hogy gyengébb teljesítményt nyújtottak a tesztben.

4. A levendula olaj javítja a relaxációt


A relaxáció szorosan kapcsolódik a jó hangulathoz és a szorongásoldáshoz is, de a levendula olaj segítségével egyéb módokon is lehetséges a relaxálás. Például egy tanulmány kimutatta, hogy a levendula olaj elősegíti az alfa-agyhullámok működését, amelyek az álmosság és a komfort érzetéhez járulnak hozzá. (Ez talán megmagyarázza a fentebb említett gyengébb teszteredményeket is.) Más tanulmányok szerint a levendula olaj belégzése lelassítja a légzést és a szívritmust - mindkét esetben könnyebben kerülhetünk relaxált állapotba.

5. A levendula olaj csökkenti a stressz-választ


A levendula olaj használatával könnyebben érhető el a szedatív állapot, másképpen mondva a levendula olaj növeli a stresszválaszt. Különböző állapotokban valósulhat ez meg, egy kutatásban például a babák éjszakai fürdetéséhez használták a levendula olajat.

6. Levendula olaj fájdalomcsillapításra


A levendula olaj többféle fájdalmat is képes lehet enyhíteni, nem számít, hogy akut, rövid ideig tartó fájdalomról van szó vagy esetleg hosszú ideig tartó, krónikus, elviselhetetlen fájdalomról. Számos tanulmány vizsgálja a levendula olaj fájdalomcsillapító hatását különböző körülmények között, például a levendula belélegzéséről úgy találták, hogy csökkenti azt a fájdalmat, amelyet egy injekció beadása okoz. Egy másik tanulmány szerint a levendula csökkenti a migrénes fejfájást. Számos különböző tanulmány vizsgálta a levendula olaj hasznosságát a dysmenorrhea vagy fájdalmas menstruáció kezelésében.

Az esszenciális olajok keverékét, köztük a levendulaolajat is tartalmazó masszázs kedvezőbb hatást gyakorolt a menstruációs görcsökre, mint az ezeket az olajokat nem felhasználó masszázs.

7. A levendula olaj használatával kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszer beadására van szükség


Több tanulmány is kimutatta, hogy a levendula olaj alkalmazása csökkentheti, akár súlyosabb műtétek után is az igénybe vett fájdalomcsillapító pirulák számát. Ebben a tanulmányban arról olvashatunk, hogyan csökkentette a beadott morfium mennyiségét a belélegzett levendula olaj a laparoszkópos gyomorgyűrű beültető műtét után. Egy másik tanulmányban pedig arról győződhetünk meg, hogy hasonló eljárás mandula-eltávolító műtét esetén is sikeresnek bizonyult. De vajon ez nem ugyanazt jelenti-e, mint amikor azt mondtuk, hogy a levendulaolaj fájdalomcsillapító hatású?

Nos, a válasz az, hogy részben igen, részben nem. A fentebb említett második tanulmányban ugyanis a páciensektől azt kérték, hogy mondjanak egy számot, amelyik a leginkább kifejezi azt, hogy mekkora fájdalmat éreznek éppen. Azok a páciensek, akik belélegezték a levendulát, ugyanazokkal a számokkal írták le a fájdalmukat, mint azok a páciensek, akik nem használták a levendulát. Mégis, a levendula használata csökkentette a fájdalomcsillapításra használt orvosi szerek mennyiségét, szükségességét.


8. Vajúdás alatti fájdalomcsillapítás és diszkomfortérzet-enyhítés levendula olajjal


A jód használatával összevetve, az esszenciális levendula illóolaj jobban csökkentette a bőrpírt, kipirosodást, valamint a fájdalmat is, a vajúdás, a fájások alatt végzett vágás, gátmetszés során. Ez a tanulmány levendulaolajos ülőfürdőt alkalmazott. A levendula olaj belélegzése szintén hasznosnak bizonyult császármetszést követően is, de ebben az esetben a levendula olaj fájdalomcsillapító hatása nem ért fel a hagyományos orvosi szerek eredményességével.

9. Bakteriális fertőzések megállítása levendula olajjal


Sok esszenciális olaj rendelkezik antibakteriális tulajdonsággal, nincs ez másképpen a levendula olaj esetében sem. A tanulmányok úgy találták, hogy a levendula olaj aktív az MRSA és a VRE baktérium ellen: ők két, antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumtörzs. Itt fontos kiemelni, hogy a tanulmányok, amelyek ezt kimutatták, tipikusan in vitro készültek, ami azt jelenti, hogy kémcsőbe tett sejteket használnak fel a vizsgálatokhoz, nem ténylegesen embereken végzik el a kísérleteket. Egyetlen kivételt jelent ez a tanulmány, amely azt találta, hogy a levendula olaj hatékonyan felléphet számos baktériumtörzs ellen.

10. Gombás fertőzések megszüntetése levendula illóolajjal


A levendula és a levendulából izolált vegyületek gomba ellen is aktívnak bizonyultak. Például a levendula olaj in vitro képes elpusztítani a Candida gombát. Azt is megállapították, hogy a linalil-acetát (a levendula olaj egyik fő összetevője) elnyomja a spóraképződést, míg a linalool (egy másik fő összetevő) más gombaellenes hatásokkal is rendelkezik.

11. Gyorsabb sebgyógyulás a levendula olajjal


Számos legenda kering az Interneten azzal kapcsolatban, hogyan fedezték fel az aromaterápiát. Állítólag a híres francia kémikus, Gattefossé megsértette a kezét, majd pedig véletlenül levendula olajba mártotta azt, így jött rá a levendula olaj sebgyógyító hatására. A keze ugyanis gyorsan, hegképződés nélkül meggyógyult. A történetnek több változata is ismert és számos egyéb anekdota és városi legenda is kering a levendula olaj sebgyógyító hatásával kapcsolatosan.

A legközelebbi tanulmányok azonban egereken és kutyákon tesztelték ezt a jelenséget. A kutyák sokkal gyorsabban gyógyultak fel a különböző bőr-sérülésekből a levendula olaj helyi alkalmazásának köszönhetően. Az egerek esetében szintén lokálisan alkalmazták a levendula olajat. A tudósok megállapították, hogy a levendula olaj használatával kisebb lett a duzzanat, csökkent az elfertőződés esélye, mindez pedig gyorsabb sebgyógyulást eredményezett.

12. A levendula olaj gyulladáscsökkentő hatása


Egy olyan dolog, amelyet gyakran állítanak még a levendula olajjal kapcsolatosan, az a gyulladásgátló hatás. Lehetséges, hogy a levendula olaj gyulladáscsökkentő hatása a levendula fájdalomcsillapító képességének köszönhető, esetleg a sebgyógyulás elősegítése állhat emögött.

Vajon milyen tudományos háttérrel lehetséges mindezt alátámasztani? A legtöbb, amit találtunk, az néhány állatkísérlet (mind belélegzéssel, mind helyi alkalmazással) és egy in vitro vizsgálat. Ezek azonban az elvárt eredményt tükrözik számunkra: a levendula olaj csökkenti a gyulladást.


13. Levendula olaj a demenciában szenvedő emberek életminőségének javítására


Egy tanulmány úgy találta, hogy a levendula olajat is alkalmazó kézmasszázs javította a demenciával küzdők életminőségét az élet számos területén: jobb lett a közérzetük, éberebbek lettek, csökkent náluk az agresszió előfordulásának gyakorisága, illetve javult az alvásuk is. Egy második tanulmány megállapította, hogy a levendula olaj belélegzése után a demenciában szenvedők izgatottsága csökkent.

14. Levendula olaj a fejtetű ellen


Sajnos, a fejtetű még mindig gyakori problémát jelent, nem sikerült kiirtani. A tudomány szerint ennek az okai között szerepelhetnek a korábbi tetűirtó gyógyszerek is. Szerencsére néhány ausztrál kutatónak sikerült kifejleszteni egy tetű-ellenes készítményt a levendula- és a teafaolaj kombinálásával. A keverék használata után a páciensek 97,6%-a megszabadult a fejtetűtől.

15. A menopauza tüneteinek enyhítése


A menopauza, klimax vagy változókor sok középkorú hölgynek okozhat kellemetlen tüneteket. Iránban a közelmúltban számos tanulmány vizsgálta: segíthet-e az aromaterápia a menopauza tüneteinek enyhítésében. Amit találtak, az pedig bíztató. Az egyik tanulmány szerint a levendulaolaj módszeres belélegzése 50%-kal csökkentette a hőhullámok előfordulását. Egy másik tanulmány megállapította, hogy az aromaterápiás masszázs, levendula, geránium, rózsa és rozmaringolaj keverékével, jelentősen csökkentette a menopauza kellemetlen lelki tüneteit, mint például a depresszió, ingerlékenység, szorongás és mentális kimerültség. A különbség pedig szignifikáns, jelentős volt akkor, amikor az eredményeket összehasonlították az esszenciális olajok nélküli, illetve a placebot tartalmazó masszázsokéval.


Láthatjuk tehát, hogy a levendula olaj számos alkalmazási lehetősége nem csupán legenda, hanem a tudományos kutatások által is alaposan alátámasztott tény. Bátran elmondhatjuk, hogy a levendula olaj annyira sokoldalú, hogy nyugodtan nevezhetjük akár csodaszernek is.

Természetesen a levendula olaj házilagos alkalmazásába nem szabad belekezdeni orvosi konzultáció nélkül, valamint a már beállított, orvos által előírt terápia semmiképpen sem helyettesíthető önkényesen semmilyen alternatív gyógyászati megoldással, így a levendula olajjal sem.

Szakorvosi konzultáció, esetleg javallat esetén azonban a levendula olaj bátran alkalmazható akár olyan, korábban szokatlannak számító esetekben is, mint amilyenek a fentebb felsoroltak között előfordulhatnak.

A száz százalékos tisztaságú, természetes, esszenciális levendula illóolaj minden család házipatikájának része kellene, hogy legyen, különös tekintettel a kisgyermekes családokra, illetve azokra a családokra, ahol valamilyen allergiában szenvedő él.

Mindezeken felül pedig a levendula illóolaj továbbra is kiválóan használható illatosításhoz, ruhamoly ellen vagy például a várandósság első trimeszterében előforduló émelygés enyhítésére is. Nem hiányozhat tehát egyetlen család kelléktárából sem ez a sokoldalúan felhasználható, mégis természetes és ártalmatlan szer: a levendula olaj.

Irodalomjegyzék:

1: A Single-Blinded, Randomized Pilot Study Evaluating the Aroma of Lavandula augustifolia as a Treatment for Mild Insomnia
2. Lavender and sleep: A systematic review of the evidence
3. Effects of lavender aromatherapy on insomnia and depression in women college students
4. Lavender bath oil reduces stress and crying and enhances sleep in very young infants
5. A multi-center, double-blind, randomised study of the Lavender oil preparation Silexan in comparison to Lorazepam for generalized anxiety disorder
6. The effects of lavender scent on dental patient anxiety levels: a cluster randomised‐controlled trial
7. Biological Activities of Lavender Essential Oil
8. Effects of pleasant and unpleasant ambient odors on human voice pitch Jean-LouisMillot, GérardBrand
9. The Effects of Lavender Oil Inhalation on Emotional States, Autonomic Nervous System, and Brain Electrical Activity
10. AROMAS OF ROSEMARY AND LAVENDER ESSENTIAL OILS DIFFERENTIALLY AFFECT COGNITION AND MOOD IN HEALTHY ADULTS
11. The Effects of Lavender Oil Inhalation on Emotional States, Autonomic Nervous System, and Brain Electrical Activity
12/1., The influence of odorants on respiratory patterns in sleep. 2010 Jan; 35 (1): 31-40. doi: 10.1093 / chemse / bjp079. Epub 2009 november 16.
12/2, The Effect of Lavender Aromatherapy on Autonomic Nervous System in Midlife Women with Insomnia
13. Lavender bath oil reduces stress and crying and enhances sleep in very young infants
14. Volume: 17 Issue 9: August 29, 2011 | The Effect of Lavender Oil on Stress, Bispectral Index Values, and Needle Insertion Pain in Volunteers
15. Lavender Essential Oil in the Treatment of Migraine Headache: A Placebo-Controlled Clinical Trial
16. Pain relief assessment by aromatic essential oil massage on outpatients with primary dysmenorrhea: A randomized, double-blind clinical
17. Treatment with Lavender Aromatherapy in the Post-Anesthesia Care Unit reduces Opioid Requirements of Morbidly Obese Patients Undergoing Laparoscopic Adjustable Gastric Banding
18. Evaluation of the effect of aromatherapy with lavender essential oil on post-tonsillectomy pain in pediatric patients: A randomized controlled trial
19. Healing advantages of lavender essential oil during episiotomy recovery: A clinical trial
20. ISSN : e: 2228-7531 | p: 2228-7523
21. The Antimicrobial Activity of High-Necrodane and Other Lavender Oils on Methicillin-Sensitive and -Resistant Staphylococcus aureus (MSSA and MRSA)
22. In-vitro activities of five plant essential oils against methicillin-resistant Staphylococcus aureus and vancomycin-resistant Enterococcus faecium
23. Topical lavender oil for the treatment of recurrent aphthous ulceration
24. Antifungal activity of Lavandula angustifolia essential oil against Candida albicans yeast and mycelial form
25. Biological Activities of Lavender Essential Oil
26. Clinical and Histopathological Evaluation of the Effectiveness of Lavender oil Compared with Black seed oil, Ostrich oil and Cod liver oil on the Second Intention Wound Healing in Dogs
27. A Comparison Study of Growth Factor Expression following Treatment with Transcutaneous Electrical Nerve Stimulation, Saline Solution, Povidone-Iodine, and Lavender Oil in Wounds Healing
28. Lavender essential oil inhalation suppresses allergic airway inflammation and mucous cell hyperplasia in a murine model of asthma
29. Anti-inflammatory and analgesic properties of the leaf extracts and essential oil of Lavandula angustifolia Mill
30. Effect of Lavender Essential Oil on LPS-Stimulated Inflammation
31. New approaches to health and well‐being for dementia day‐care clients, family carers and day‐care staff
32. Lavender oil as a treatment for agitated behaviour in severe dementia: A placebo controlled study
33. A randomised, assessor blind, parallel group comparative efficacy trial of three products for the treatment of head lice in children - melaleuca oil and lavender oil, pyrethrins and piperonyl butoxide, and a "suffocation" product
34. Effect of lavender aromatherapy on menopause hot flushing: A crossover randomized clinical trial.
35. The effect of aromatherapy massage on the psychological symptoms of postmenopausal Iranian women |A Ther Med. 2013 június, 21 (3): 158-63. doi: 10.1016 / j.ctim.2013.03.007. Epub 2013 április 16.